Május 29-június 3. Nyaralás alatt szabin vagyok

Május 29-június 3. Nyaralás alatt szabin vagyok

Minden héten a vasárnap szabadnap, de havi egyszer 4 szabadnap jár egy huzamban. Ennek most jött el az ideje.

Kedd délután értem jött az előre lerendelt taxihajó. Ott az egyik programszervező irodában átvettem a buszjegyemet Melakába. Onnan taxival kellett volna elmennem a közeli városban, de Mr. Barun, aki az irodánál dolgozik felajánlotta, hogy elvisz, úgyis van ott dolga, viszont előtte még van egy röpi meccse a parton.

Én sétáltam, míg ő játszott. A tengerben van valami elragadó, mély, hívogató erő, ami mindig lenyűgöz. Nem csak engem, mert a helyiek közül sokan kiültek a homokba és csak úgy nézték a vizet. Nem lehet vele betelni. 

Itt külön köszönöm Andrisnak, hogy kölcsönadta Alessandro Baricco, Tengeróceán című könyvét, sok gondolat ugrik be azóta, hogy elolvastam.

A buszvégállomásnál megkajáltunk az utcai árusoknál, jót beszélgettünk, majd utamra engedett, mert a jegyem 9.15-re szólt. Az állomáson fél 10 körül megkérdeztem mizu a busszal. Hohó, a 9.15 a másik nagyvárosból való buszindulás ideje, valamikor 10 körül ideér. Úgy is lett. Valamikor jött. Beöltöztem, síruha, magashegyi expedíciós szerkó, mert ugye 9 órán át ömlik a hideg a légkondiból, ahogy kell, nehogy picit érezzük, hogy a trópusokon vagyunk. 15 foknál nincs több és fúj is a szél rendesen. Szóval kapucnis pulcsi, pléd, zokni elengedhetetlen kellék. A füldugó is, most már tudom. Akkor még nem. Kár.

Ez egy éjszakai busz, így hívják, sokan, ezért a népek általában alszanak. Ez a csöppnyi dolog némiképp elkerülte a sofőr figyelmét, mert négy órakor kakaón benyomta a CD-t. Helyi techno (kései 80-as évek mintájára), csörgődob alappal, ritmusos siratóének malájul, csinos magas kiállásokkal. Felröhögtem. Gondoltam, hagyom a drágát, nem szólok, még mindig jobb, mintha elaludna. Pláne, mert a zenén túl, egy rosszabb dolog volt, látni, ahogy vezet. Siettem újra elaludni, addigra negyvenedszer, rommá gyűrődve.

Fél 8 körül épségben kikötöttünk Melaka buszpályaudvarán.

Órán belül értem jött Lucy és Mr Long, Seh Ling szülei és elmentünk haza a nagyihoz. 

A szülők kínaiak, de már Malájziában születtek. Nagyi 81 éves, pörög, mint a gép, csacsog, kínaiul és folyton rámol. A szülők tavaly mentek nyugdíjba, ami itt azt jelenti, hogy 58 évesek. Idei évtől 60 lett a nyugdíjkorhatár.

Nagyon édesek voltak velem végig és igyekeztek minél több mindent megmutatni és a kedvemben járni. Hálás vagyok nekik a vendéglátásért és beszélgetésekért. Több kulturális különbség is előjött, de ez is nagyon tanulságos volt, sokszor pedig még vicces is.

A kecó puritán és nagy. 

Szobám.

 Nappali, ami az előtér is.

 közlekedő és étkező, amit nem használnak.

A konyhában beszélgettünk és kínai spenótot pucoltunk, majd tusolás, reggelizés a sarki kajáldában. Koszos asztalok, hokedli. Ez a sztenderd. Többet várni sehol nem érdeme, a puccos ellátókban sem. Bakute volt a reggelink. Ba=hús, kut=csont, Te= tea. Gyógynövényes tea lében főzött csontos hús, egyéb belsőségek, mint gyomor és zöldségek. Jami. Mindez mint leves, persze rizzsel, mert különben sosem laksz jól. A faluban nincs disznóhús, hát most bepótoltuk. „Érdekes ízű” kategóriába sorolnám. 

Lelkesen elmentünk Mini Malájzia „skanzenbe”, ami zárva volt. Tavaly voltak ott utoljára, akkor is zárva volt, hát gondolták, minek utánajárni, mennyi idő eltelt már, ugye. Elmentünk az állatkerthez. Egy esernyőnk volt, ki tudja, hát lóg az eső lába. Nem csak a lába lógott, úgy leszakadta az ég, hogy öröm volt nézni. Erre számítottam és nem értettem minek is megyünk oda, ha nem tudjuk, hogy van-e az állatkertnek zárt része. A kasszáig eljutottunk, onnan nem tovább. Be nem mentünk, mert ugye nem tudjuk…Mr Long az ernyővel elment a kocsihoz, hogy majd jön. Ő nem jött, de sms tőle igen. „Még mindig esik, várok.” Hát b.meg, köszi, ezt látjuk mi is, gondoltam csendben, de nála a kocsi és az ernyő is. Néhány telefonhívás és cca háromnegyed óra eresz alatt állás után sikerült maminak meggyőznie, hogy jöjjön oda a bejárathoz kocsival, ahogy mindenki más, ömlő esőben.  Megmenekültünk.

Mindezt csak példaképp írtam, mert azt tapasztalom, az alapján ahol eddig jártam Ázsiában - és tisztelet a kivételnek - nagyjából zéró a problémamegoldó képességük. Hatékonyság, gyors döntés, tervezés, helyzet végiggondolása, úgy érzem hiányoznak a szókincsükből. Amiben zseniálisak és ezt szívből mondom, hogy van mit tanulni, az „easygoing” szemlélet, azaz, ahogy esik úgy puffan és a menni az árral (go with the flow). Ázsia legnagyobb ajándéka. Számomra mindenképp. Tanulom is rendesen, bár nekem valahol a kettő között van a jó irány. :)

Egy plázába mentünk. 16 fok, mászkálás mamival, apa lelép, mozi kettesben. Aventures. Indexes kritikát nem írok, de nem nézném meg újra. Egyszer sem érdemes. :)

A mozi után beugrottunk az élelmiszerboltba gyümit venni. Húú, a gyümölcsök, zöldségek, halak választéka fantasztikus. Rengeteg sose látott dolog, csak pislogtam mint hal a szatyorban. Este a nagyi főzött levest, sós halat és kóstoltam gyógynövényes lében főzött tojást, ami finom.

Én és Lucy.

Csütörtök reggel roti canait kajáltunk, majd a házban főztem egy teát- Hiba volt. Két kínai háziasszony mellett. Fogtam a két és fél decis bögrét beletettem a kis szálas zöld teámat és ráöntöttem a vizet a kannából, amit nemrég zárhattak el, mert nekem forrónak tűnt. Húúú, először a nagyi ugrott oda fürgén, hát ezt így nem lehet. Hozott egy nagyon pici porcelán kannácskát és újra forralta a teáskannában a vizet. Udapattant Lucy, meglátta a bögrémet, elsápadt és hozott egy nagyobbacska és egy irtó mini gyűszűt, mint teáscsészét, mert abból ildomos inni. Egyszerre sztereóban, üveghangon hallgattam meg, hogyan kell teát csinálni, nagyi kínaiul, Lucy kínai akcentussal, de angolul. Örültem, hogy hangszigetelt a testem, mert belül nagyon hangosan röhögtem azon, mekkora fennforgás keletkezett hirtelen. Megfelelő tealevél mennyiség lemos, víz felforr, kannácska átöblít forró vízzel, kiönt, tealevél bőrig ázva bele, víz rá, 4 perc várás, gyűszűcske. Start. Végre minden adott volt, hogy a megfelelő csészéből a megfelelő főzettel, elégedett mosolyok társaságában, békésen forrázzam le a nyelvem.

Meg gondolni sem mertem rá, hogy szűkösebb időkben a fél literes starbucks bögrémbe lógatok egy-két filtert. :))

A 8.30-as indulás,picit csúszott, mert a család nő tagjainak akadt némi elintéznivalójuk a bankban, de 11-kor már suhantunk is Melaka felé.

Melaka történelmét évszámok szerint nem részletezném, de mint érdekesség, 400 év alatt portugálok, hollandok, angolok és Japánk adták át egymásnak a stafétát az ország gyarmatosítását illetően. Jöttek, romboltak, mentek, újra jöttek, építettek, újra romboltak, változó sorrendben. A kulturájuk, építészetük, vallásaik, hagyományaik, ételeik, italaik, nyelveik, szokásaink, ünnepeik, nagyon változatosak a történelmük következtében. Nagyon erősek ma is a kínai, indiai, ausztrál, thai és japán jegyek kereskedelemből adódóan, így csodaszép textileket, kendőket, kézműves tárgyakat, rengeteg gyógynövényt, fűszereket, teákat lehet itt találni.

Végigjártuk a várost, egyébként igen kicsi város, megnéztünk gey-két múzeumot, több templomot.

 Hollandok által épített templom.

 Játék gyerkőcöknek, mint a bevásárlőközpontokban, de ez mozog, a kerekein gurul.

Ilyen egy tradicinális maláj ház.

Pici ablakok, fa épület, fa burkolat. Kevés bútor.

Betértünk egy indiai üzletbe, élmény volt hallgatni az eladót, legalább másfél órát voltunk ott. 4 körül eljött az ebéd ideje, egy ismert étterembe ültünk be csirkét enni rizsgolyóval, zöldségekkel. Állítólag híres emberek járnak ide, zsúfolt, nagyon felkapott hely, szuperjó konyhával, de ugyanazzal a higiéniával és műanyag hokedlikkel, mint másutt. 

Az utcán járva vettünk egy duriant. Diszkrimináció ide-vagy oda, ez az a gyümölcs, amit kitiltottak a repülőterekről, gépre, hajóra, buszra felvinni, szállodába bevinni tilos. Frissen még ok, de ha nekivág az érésnek, állítólag borzalmas szaga van. A szagán túl a formája sem mindennapi, barátságtalan. Kemény, kézilabda méretű, erős sűrű tüskéi vannak. Érése idején táblák figyelmeztetnek, mert több halálos baleset történt már, miután fejen talált embereket.

Adta magát az alkalom, hogy megkóstoljam. Pozitívan csalódtam, mert sokkal rosszabbra számítottam. Nem rossz…de a jó nem ilyen.

Az íze édeskés, semmihez nem hasonlít, szaga szintén megmondhatatlan, állaga gusztustalan. Több marha nagy magon pépes trutyi. Nem tudom, miért de egy totál nem idevágó hasonlat jutott eszembe, amit még apukámtól tanultam, de a durian-feeling hasonló: Nincs vele baj, szép lány az, nagyon messziről, hátulról és sötétben. :)

A durian ízének az emléke, bármilyen is, sokáig megmarad, akár a retek, rakott krumpli vagy fasírt, ha értitek…

 

Este nagyi főzött, Lucy meg megmutatta nekem az egyik csoda kis konyhai gépét. Sose hallottam róla. Thermomix. Szuperjó, hú, kell ilyen, majd megtudtam az árát. Horror. 5000 Rm (x72 a Ft) Erre még picit gyűjtenem kell. Csináltunk viszont zsömléket magunknak reggelire.

Péntek reggel nekivágtunk Kuala Lumpurnak. Találkoztunk SehLing-gel, két ecoteer kollegájával. Disznóhúsos sült és főtt táskák, zöldségek, halpéppel töltött okra (zöldség) és tofu.

Egy óra dugó után – mert KL-ben mindig dugó van ám - eljutottunk a szálláshelyünkre, SehLing volt lakótársához.

A szemközti háztömb negyedik emeletén van egy medence. Leesett az állam, hát így teljesüljön minden kívánságom! :)

Elmentünk shoppingolni, plázáról plázára.

Fiúk, ajánlom figyelmetekbe a Férfi-Paradicsom: 6 szinten csak és kizárólag elektromos kütyük. Brutááál.

 Nagyon háttérben az ikertorony. Starhill bevásárló center, inkább régió, mert több pláza is van

Vacsi után este haza, felkészülés a bulira. Smink, szoknya. Szinte új élmény közel 4 hét után. J

A város legmenőbb diszkójába mentünk, Zouk a neve. 

Nem gyenge autópark, Ferrarik, Audik, Porschek. Bent rengeteg nagyon-magassarkús nő, nagyon rövid szoknyában, 16 fok, stroboszkóp vég nélkül, füst, fény, naggggyon hangos zene.

Táncoltunk, már amennyire lehet ekkora tömegben és rájöttem, hogy a legveszélyesebb dolog a tűsarok. Pláne nyitott szandálban. Úgy megtapostak, hogy onnantól, ha megláttam egy nőt a közelemben, balletosan spiccre vágtam magam.

Hajnali 3 körül, akkut halláskárosodással elmentünk kajálni, halgombóc leves tésztával, majd haza. Kocsiba beülve SehLing haverja meggyújtott egy olajlámpást, mert, hogy az jó illatú légfrissítő. Úgy ledöbbentem, hogy csak röhögni tudtam és elkészítettem életem utolsó fényképét, de túléltük. Jó illat lett, láng meg elfújva.

Szombat reggel reggeli után lementem úszni egyet a medencében, sótlan vízben. Hatalmasjó!

Miután SehLing is felkelt fél 1 körül elindultunk az ő szülővárosába 5-e a kocsiban. Cca 700 km.

Este 6 körül beugrottunk Lucy egy barátjához. Csodaszép házuk van, igényes, gyönyörű. A házigazdával csevegtem a kertben, mert trófea van a lakásban, tavaly félmaraton győztese volt. A pali 60 éves, kb 35 éve fut. Kiderült, hogy cca 25 éve taichizik is. Épp a napkban döntöttem el, hogy otthon visszamegyek taichizni, mert hiányzik a lelkemnek, testemnek, így jót mosolyogtam a véletlenen.  Nagyon jót beszélgettünk a szellemiségéről és a taichi lényegéről. Füligvigyorral mondta, hogy nagyon örül annak, hogy olyannal beszélgethet, aki érti is amit mond, mert itt többnyire legyintenek és nem is érdekli őket az egész. Én nagyon élveztem a beszélgetést.

Íme mi a kertben:

Terengganuba éjjel fél 12-re érkeztünk meg összegyűrődve, fáradtan.

A család elment vacsizni, nekem az egyedüllét jobban esett. SehLinggel megvitattuk, hogy általában ő sem,.én sem hallom az ébresztőórát, viszont a buszom reggel 7-kor indul. Elaludtunk. 7-kor keltünk. Gyorsan estem egy nagyot a küszöbön, ezzel felébredtem és zúztunk a buszhoz. Szerencsére lehet abban bízni, hogy most sem úgy lesz, ahogy azt mondják, így a busz negyedkor még bennt állt. Sőt félkor is.

3 óra út és megérkeztem újtra a kikötőhöz, Kuala Besut-ba. Egy órán belül pedig már a szigeten voltam újra. Nem gondoltam volna, hogy ennek ennyire fogok örülni, de jó most egyedül. SehLing csak holnap jön.

Folytatom a szekrényt.