Június 12.

Június 12.

Tegnap reggel megérkezett az új fiú Texasból. Jó fej, semmi akcentus. Azért nagyon amerikai, van benne valami furcsa. Tuna bay-en henyéltünk, pihentünk, semmi különös nem történt.

Ma reggel eco snorkeling programra kellett készülnünk a két önkéntessel, míg SehLing az új fiúval a kötelező programokat vitte végig, vízbiztonság, falu helyismeret, stb. A két lány nem volt túl készséges, de hamarosan ki is bukott mi a bajuk. Én is csináltam  a magam dolgát, mert úgy reagáltak, hogy értik mi a feladat, nagy egy órával a snorkeling prorgam előtt, kiderült, hogy mégsem. Ugyanakkor az is kiderült mi a bajuk., Leegyszerűsítve más elvárásokkal érkeztek, mint ami itt van. Az ő részükről sok proaktivitás nem volt eddig sem, csak mentek az árral, így azt gondolom bőven múlik rajtuk is, hogy mennyire mennek bele és fogadják el a helyet amilyen. Jó volt, hogy végre kijött belőlük, mert így tudtunk rá reagálni. Az egyik lány már két napja eldöntötte, hogy hazamegy most vasárnap, a június vége helyett, a francia lány még mélázik. A hangulat ettől még jó, csupán adódott egy helyzet, amire senki nem számított.

A snorkeling klub ma lényegében a falu tengerpartjának tisztításával telt a gyerekekkel együtt, mert az iskolaigazgató megüzente a gyerekekkel, hogy szülői engedély nélkül nem mehetnek snorkelingezni. Nekünk nem szólt. Nagyon pipa voltam, mert a 13 csalódott gyereket nekünk kellett kezelni, ráadásul nem először volt ilyen program és tudta, hogy fél 3-tól indulnunk. Nem volt mit tenni, így is hasznosan telt az időnk, de motiváltabbak, ha munka után snorkeling is van. Legközelebbre beszerezzük az igazolásokat, de őszintén szerintem ez csak egy ál-indok, és beszari egyenesen megmondani, hogy nem szeretne külön programokat a gyerekeknek. Nehéz így bármit is elérni és nem ez az egyetlen eset, amikor azt gondolom szuper lehetőségeik lennének, de egyszerűen nem tudnak és nem is akarnak élni vele a helyiek. A gyerekeket foglalkoztatjuk és  jó dolgokra tanítjuk, és a helyiek érdekében, az ő támogatásukként teszünk dolgokat. Ilyen ellenszéllel attól tartok, ez sosem lesz hosszútávon működtethető, de ne legyen igazam. Ez tesztprojekt, így a remény még megvan. Ezt csak azért írtam meg, hogy lássátok, ilyen kis faluban és itt is megy a széthúzás és a másiknak alátevés. 

A program után együtt elsétáltunk Mira beachre, ami két stranddal odébb van a dzsungelben egy kis utacskán keresztül.

A partszakasz nagyon pici, nyugodt egy darab vendégfogadóval. 

Itt lőttünk pár képet. Sajnos a naplemente felhős volt, de így is szép.

Visszafelé megálltunk a másik strandnál, Patani beach-en, ott vacsoráztunk. A papucsokat a ház előtt hagytuk. Mikor elindultunk a dzsungelen keresztül visszafelé fejlámpával, megemlítette SehLing, hogy Dan itt látott egy korbrát korábban. Hááát, mint mondjak, be voltam rezelve, de megúsztuk, épségben hazaértünk.

Említettem már, hogy folyik a harc a tyúkokkal. Gyanús volt, hogy már megint meglepi tyúkszar várt a teraszon, na a hálóban egy törött tojás. Tegnap SehLing ágyán találtunk egy tojást. Sajnos a kis butus (mondhatnám úgy is, hogy a rohadék tyúk) nagyon rászokott, hogy itt a házban fészkeljen. Tegnap Jason-nel egy halász-hálóval beborítottuk azt a rést, amin keresztül berepül, gondoltuk jó lesz. Tévedtünk. Átverekedte magát rajra, tönkretéve az egészet és dobott egy tojást az ágyunk mellé.

Íme.

Sürögtünk-forogtunk a házban, hogy rendet tegyünk, mire egyszer csak kopogtak. Egy pár állt az ajtó előtt. Nagyon pipán, de mosolyogva. A lány papucsában jöttem haza. :)))) Én észre sem vettem!!! Nekem mindegyik vietnami lábujjközes papucs ugyanolyan kényelmetlen, ha egy kicsit hosszabb, kit érdekel a sötétben a dzsungel közepén, mikor mindenféle fenevadak lehetnek a fák között. Behívtam őket a házba, ezerszer bocsánatot kértem és megkínáltam őket dinnyével. Követtek bennünket a parttól és a helyieket kérdezték hol lakik egy fiú négy lánnyal. Nem kicsit bizarr, de így találtak meg.

Egy hónapos nászútjukon vannak, egy román fiú és egy holland lány. Két éve bejárták egész Ázsiát, így pár tippet szereztem tőlük. Jól elbeszélgettünk. Mielőtt indultak még kétszázszor bocsánatot kértem, majd visszasétáltak a tök sötétben, miután odaadtuk a fejlámpájukat, amit majdnem itt felejtettek. :)

Hát ennyi mára.