Em Claire

Június 25.

Ma semmi fotót nem lőttem, mert egész napot vásárlással töltöttük SehLinggel, míg Jason a házat felügyelte. Jött egy új önkéntesünk, Ann, Ausztráliából, Sydneyből. 45 körüli nő, egy hetet marad velünk.

A vásárlás totál kifárasztott a 34 fokos melegben tűző napon, de a piacolás részét baromira élveztem. Dudára kóstólgattam magam és mint egy kisgyerek a világra csodálkozó "mi ez?" korszakában vég nélkül csak azt kérdeztem SehLingtől, hogy mi ez, meg az? :) Neki a főzés puszta stressz, így a piac sem a  kedvenc helye. Azért egy-két dolgot már látott, de rájöttem, hogy én így is jobban képben vagyok, miután felismerem mi a különbség a gyömbér és galangal között, milyen a long bean, mini padlizsán vagy az okra. :)
6 körül, mikor hazaértünk Ann-nel összedobtunk egy levest. Olyan jó volt főzni! Ez is egy, a hiányzik-listámon :)

Beszélgetésünk során megtudtam a western cooking a helyiekkel, azaz egyfajta mini kurzus a falubeliekkel (jelentkezés alapján) is egy megállapodás volt, tehát nem kérdés, ezt meg kell csinálni. 7 receptet meg kell nekik tanítani. Lelkesen elgondolkoztam mindenfélén, pl mango chutney (tudom, hogy nem western kaja, de mango van, chutney meg nincs, pedig szerintem jó lenne, dekorált kis üvegben eladható és színesítené az étlapot a hozzá kínált sült zöldséggel). Lekvár készítés volt egy másik ötlet, annál egyszerűbb dolog kevés van, de itt nem esznek lekvárt, aztán átbeszéltünk még néhányat, de sajnos mindenre volt valami válasz, hogy miért nem működik itt. Ugyan pár dolgot megtanultak már eddig, mégsem használják a helyiek, mert lusták. És ezt így ebben a formában nem Seh Lingtől hallom, sőt ő ilyen nyíltan nem mond ítéletet, de mások igen. Nagyon sajnálom, elszomorít, hogy mennyi lehetőségük lenne és képtelenek kihasználni. Mi meg tornázunk azon, hogy nekik jobb legyen. No mindegy, ez helyi specialitás, de remélem találunk valamit, amire nyitottak lesznek. Valóban nem könnyű téma, mert ugyan a tojásos nokedli szuper kaja, de ha a turisták nem ismerik, nem fogják rendelni. Az egész oktatás célja meg az lenne, hogy az éttermesek a kínálatukat bővíteni tudják. Egyébként ami nagyon meglepett, mert én eddig abban a hitben voltam, hogy a turizmus itt egy új kezdeményezés, de nem. Cca 20 éve vágtak bele. :) Lépésről lépésre azért fejlődnek, de egy európai átlagos színvonalú kiszolgálástól és szolgáltatástól is még fényévekre vannak. Egy tradíciionális balatoni talponállós fátyol-palacsintás, a hekkes vagy a lángosos kisbódés messze veri őket. Megtudtam, hogy pár éve még állítólag birkák rágták itt a centrumban a PET-palackot, az éttermek asztalai között kérődzve. Aztán valaki megelégelte, becsomagolta a nyájat egy hajóba és elvitte a szárazföldre, ott meg szélnek eresztette. Most legelnek a szélrózsa minden irányában, itt meg nincs már állattenyésztés sem, mert dübörög a turizmus kérem. Oké, a szaró-rágó birkák likvidálását ebből a szempontból értem, de hát emberek nem lehet mindenki hajóvezető vagy búvároktató nem igaz?! Újításra, fejlesztésre meg nyitottság lokálisan zéró.
Na, ennyit a mai tapasztalásomról.
Holnap folytatódik az élet, kertészkedéssel, snorkellingezéssel, önkéntes-barátkozással.


Addig is szeretnék megosztani veletek így, egy verset, mert felolvasni nektek nem tudom. :) Nem célom, ezért nem kommentálom, csak megmutatom...:)

Mit kaptál?

 

Nézzük csak, mit kaptál?

Úgy értem, a veszteségtől.

Attól, amit elvettek tőled. 

Ami nélkül nem élhettél.

Anélkül az ember vagy hely nélkül;

a titok, a körülmény nélkül -

és most, hogy elment, 

vagy kiderült, 

és már nem támaszkodhatsz rá, 

mi az, amit kaptál?

Tudod, és én is tudom, ezt:

egyszer csak jön egy kiüresedés.

Valami jön, és felnyit

épp

ott

középen

és attól a pillanattól kezdve 

már nem vagy többé immunis erre a világra,

Felébredsz, csodálkozol, 

hogy minden, amit ismertél, most idegen.

Úgy mész, mintha vízben gázolnál, 

míg végül el nem érsz az ágyadig,

és végül még ott is - 

a lepedő, saját párnád illata is más,

mintha valaki minden nap újrafestené a szobádat,

áthelyezne valamit,

és megzavarna egy olyan kedves emléket.

látod, 

néha kiürítenek bennünket.

Kiürítenek, 

mert

az Élet azt akarja, hogy megismerjünk

még

sokkal

több 

Fényt.

Em Claire, 2006